M. Katonka Mária Emlékezés 1944 októberére
Postai küldemény érkezett címünkre, amelyből arról értesülünk, hogy a szabadföldön élő magyar közösségek ez évben is megtartják az 1849-es október 6-i, majd a több mint 100 esztendővel utána következő 1956-os októberi magyar szabadságharc kitörésének és november hó 4-én gyászba boruló idők emlékének ünnepélyét. Hiányzik azonban egy, a Nemzetünk szempontjából éppen olyan jelentőségű október említése, amely a fenti két esemény közötti időre esik. Ez 1944 októbere. Ezen 1944-es október éppen olyan mérföldkő Nemzetünk életében, mint a fenti két október. De még a Júdások történetében is méltán csatlakozik az előbbi októberek Júdásainak történetéhez. Emlékezetes, hogy 1849-ben az Osztrák-Magyar Monarchia koronás fője megszegte a Nemzet védelmére tett esküjét és idegen haderőt zúdított Hazánkra. 100 évvel később a magyar államfő, Horthy Miklós - mintha régi, uralkodójának és a Habsburg dinasztiának ezen jellegzetes fővonását ebben is utánozni akaró - szintén megszegte a Nemzet védelmére tett esküjét és letette a fegyvert a minden nemzeti javat tűzzel-vassal pusztítva rohanó idegen haderő előtt.
Nemcsak diplomáciai lépésekkel tisztában nem lévő közvélemény, de még vezető politikusok, az országgyűlés tagjai, felelős társadalmi vezetők stb. sem voltak erre elkészülve. Alig akadt valaki, aki gondolni merte volna, hogy ilyen történelmi felelőtlenség és hűtlenség bekövetkezhet. A vezető politikusok, újságírók stb. előtt nem volt titok, hogy a kormányzó és egy szűk klikk tárgyalásokat kezdett, idegen, külföldi elemekkel. Azonban, hogy kezdeményezni merjen a magyar nép megkérdezése nélkül a magyarság sorsát esetleg rossz irányba befolyásolható cselekedet arra felkészülve senki sem volt.
Amikor elhangzott a rádióból 1944. október 15-ének napján délben a kormányzó fegyverletételi ténye, a bolsevista haderő egyik szárnya Gödöllőnél járt, a másik szárny Csepel déli részét támadta ....
Hogy ilyen körülmények között mit jelentett a rádióból felhangzó kormányzói fegyverletétel híre, azt nem lehet leírni. Budapest, a zajos főváros hosszú - éveket jelentő - percekre megdermedt. És ebben a dermedt csendben szinte hallani lehetett a csatornák nyílását, amelyből kibújni készültek az idegen ellenséggel paktálók hadoszlopai. A frontlógósok, árulók és kémek, valamint az ezen társasággal egy húron pendülők, de összeköttetéseiket a Hazáért vérző becsületes magyarság sorai előtt jól álcázott úgynevezett "finom társaságbeli urak", lopakodtak ki sorban az utcára, hangosan éltetve az esküszegő államfőt és az előrenyomuló bolsevista, vagy angolszász harcoló alakulatokat. Nyíltan, hangosan üvöltve tüntettek a hazaárulók azok háta mögött, akik fegyverrel kezükben harcoltak és véreztek. Nem egy helyen összetűzésekre került sor közöttük és azok között, akik nem voltak hajlandók velük üvölteni. Ez volt a déli órákban. A délutáni órákra talán vér folyt volna a pesti utcákon az összetűzők között, hogyha a rádióból egyszerre fel nem hangzik egy erőteljes, bátor férfihang - "Az államfő által gyáván letett fegyvert felvettük és tovább harcolunk az Istent, Hazát és Családot megszentségtelenítő, lábbal tipró bolsevizmus ellen..."
Emlékeznek-e még magyar véreink erre az 1944-es októberre...? Gondol-e még arra valaki, hogy mit jelentett a kormányzó által letett fegyver felvétele akkor már, amikor a 2. világháború utolsó idejében voltunk és a maradék német-magyar hadsereg ellen folyt az egész világ egyesült, fegyverfogható népeinek harca, szárazon, vízen, égen, és még a víz alatt is? Ha párhuzamot vonunk 1848-49 szabadságharca között, amikor 7 felől támadt az ellenség a maroknyi magyar honvédségre, vagy az 1956-os októberi szabadságharc hősies áldozatvállalására, amikor a maroknyi magyar hős ellen a Szovjetúnió megindult ... akkor meg kell állapítani, hogy 1944 hősies áldozatvállalása nem marad mögötte ennek a két nagyszerű magyar vitézi cselekedetnek.
Honnan volt az a bátorság, amely képessé tette a magyarságot ezekre a cselekedetekre? Az a sajátos magyar szellemiség adta ezt a bátorságot, amely csodálatosképpen mindig akkor nyilvánul meg, amikor Nemzetünk elér a lét vagy nemlét kérdéséhez. A nemzetek keresztútjához. Ez a csodálatos és egészen sajátos magyar szellemiség adta a bátorságot 1848-ban, 49-ben Kossuth honvédeinek szívébe. De ez adta a bátorságot 1956-ban is októberi hősök szívébe.
Szükségtelen itt azt ismertetni, hogyan került Nemzetünk a 2. világháborúba. Mindenki tudja, hiszen ha személyes élmény nem is köti, de hallhatott, olvashatott róla eleget.
Itt most arról az októberről van szó, amely Nemzetünk életében történelmivé magasztosult a 2. világháború folyamán. Arról az októberről, amelyet agyonhallgatni, vagy az igazsággal teljesen ellenkező formában akarnak szép számmal tudatosítani. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Nándorfehérvár védelme, Hunyadi János nagyszerű félévezredre is kisugárzó hadi tettének hamisítása az, amelyhez hasonlítható az a szörnyű és még a magyarságon túl is érezhető történelemhamisítás, amely mint 1456-ban Hunyadit és talpasait, 1944-ben Szálasi Ferencet és a zászlóalja alatt harcolók tetteit hamisítja.
Visszapillantva 1848-49 októberére - vagy előző hasonló történésekre -, láthatjuk, hogy ez idő, a múló évek elsimítottak már minden érzelmi motívumot. Elismerés, csodálat, aknamunka, árulás, - eltemetve, de a tények, amelyeket feljegyeztek, az értelmi motívum megmaradt és az utókort termékenyíti. A megörökített 1848-49-es tények szerint tudjuk, hogy az uralkodó megszegte az Alkotmányt, esküjét is, amelyet a Nemzet védelmére tett, a Nemzet egy emberként kelt fel az elnyomás ellen, 12 pontban követelve jogait.
Azonban 1944 október 15-ének tényei, a mai napig ismeretlenek nagy részben a magyar közvélemény előtt. Még élnek a kortársak szereplői is az akkori eseményeknek, s még a hatása érezhető a fellángolásának, az áldozatkészség megnyilvánulásának egyrészről, - de másrészről érezhető még a gyűlölet is. Megpróbálok, - mint egészen jelentéktelen szereplője az 1944-es októbernek rámutatni néhány olyan tényre, amely ugyan nem sok, de eddig még ezt sem rögzítettük.
Hatalmas anyag áll a történelem rendelkezésére 1944 október eseményeiről illetékes helyeken s úgy vélem eljön egyszer az ideje annak, hogy a magyar közvélemény az én emlékeimnél jóval hatalmasabb anyagot is megismerje és egyszer majd - a magyar népi társadalom minden tagja meghajtsa az elismerés zászlaját ezen október szereplői előtt is.
Emlékezésem elején említettem, hogy politikusok, - az országgyűlés tagjai, társadalmi vezető egyének, valamint a sajtó képviselői előtt már hónapok óta tudott dolog volt, hogy az államfő külföldi megbízottakkal tárgyalásokat folytat - titokban - gondolta ő és a szűk köre!
Ehhez kell tudnunk azonban azt is, hogy a kormányzó évekkel előbb, csatlakozott a Berlin-Római tengelyhez, kölcsönös fegyverbarátsági szerződést is kötöttek a Magyar Nemzet nevében. Az államfő a titkos tárgyalásokat nemcsak a Nemzet tudta nélkül, de a fegyverbarátok ellenfeleivel folytatta, vagyis saját ellenfeleinkkel. A kormányzónak és klikkjének az ellenféllel folytatott titkos tárgyalása volt az, amely miatt a németek 1944 márciusában néhány német zászlóaljat Magyarországra vezényeltek, részben saját, részben Magyarország védelmére, hogy ezzel megakadályozzák, hogy Horthy Miklós és klikkje, valamint a magyarok között lévő megbízottaik Titóval egyesüljenek 1944 márciusában, mint azt tervezték.
A Nemzettel szemben ezt a német megjelenést úgy közölték, hogy a németek megszállni akartak, vagy megszálltak bennünket. Ez nem igaz. Hiszen az államfő ezután nevezte ki Sztójay Dömét miniszterelnöknek, amely kinevezés nem történhetett volna meg, hogyha a németek megszállása alatt éltünk volna. De Sztójayt követte Lakatos Géza kinevezése is, majd később - 1944 nyár végén - a kormányzó és a kívülálló ellenség közötti megállapodás értelmében, még egy oroszbarát kormány elnökének - egy most is közöttünk élő vezérezredesnek a kinevezése következett volna. Hogyan lehetett volna az, hogyha a németek márciusban bennünket valóban megszálltak volna?
Végig zúgott az országon, hogy a fegyvert felvettük és tovább harcolunk. Horthy lemondott. Helyét az Országtanács - régi törvény alapján - vette át.
Ezt követően megalakult a koalíciós kormány, amelynek élére Szálasi Ferencet választották.
Nem pillanatok műve volt a különböző pártok koalíciója. Jól tudjuk, hogy a parlamentben többféle párt volt. Azt azonban kevesen tudják, hogy pl. a szociáldemokrata párt birtokolta azokat a szavazatokat is, amelyekkel az 1920-ban törvényileg betiltott kommunista párt volt tagjai adtak le választások alkalmával. A szabadkőműves pártokat szintén 1920-ban tiltották be, nemzetellenes működésükért, a szavazók azonban szintén leadták szavazatikat minden választásnál a szociáldemokrata, vagy a kisgazda pártra. És a külső, ellenséges erőkkel való kapcsolatot a magyarországi szociáldemokrata párt, élükön Szakasits, Kéthly Anna, Payer, Szeder Ferenc stb. folytatták. Ezek a pártok kívül maradtak a koalíción. Azonban a koalícióba tömörült valamennyi nemzeti érzelmű párt egymaga, bírta a Magyar Nemzet tagjainak csaknem egészét. Ami azt jelentette a jelen esetben, hogy az 1944. október 15-én alakult m. kir. koalíciós kormány, élén Szálasi Ferenccel, mint államfővel a Nemzet többségének akaratából folytatta a harcot tovább. Ezek a különböző koalícióba tömörült pártok belső pártszerkezetükben lehettek különbözőek, de a Nemzetért való céljaik azonosak voltak. Legjobban talán éppen a vértanúk sora igazolja, hogy kivétel nélkül minden pártvezetőt, akinek pártja a koalícióban volt, háborús bűnösnek nyilvánítottak, - mert Nemzetükhöz hűségesek voltak. Bárdossy-Imrédy ugyanúgy, mint Szálasi Ferenc, - bár más-más programmal, de az örök Magyarországért dicsőültek meg. Ezek a különböző pártok, egyesülési tárgyalásaikat megkezdték jóval október előtt, kb. akkor, amikor nyilvánvaló lett előttük a kormányzó nemzetellenes tárgyalásának ténye. Az időpontot nem tudták, de amikor október 15-én megtudták, akkor is váratlan volt, mert bár készültek erre, de nehéz volt hinni...!
Ez olyan közjogi lépés volt, amelynek hatása mérhetetlen értékű! Amikor a különböző magyar nemzeti pártok egyek lettek a Nemzet védelmében és folytatták a harcot a szörnyű túlerő ellen, akkor Lengyelország, Csehország, Románia már parlamentárisan csatlakozott a bolsevistákhoz.
Romániában pl. nemcsak a teljesen országgyűlés de még a király is szentesítette aláírásával a bolsevista fennhatóságot, azután megszökött,. de a népre az már legfeljebb még több gyalázatot hozott. Hogyha tehát Moszkva, mint csatlósokról beszél ezekről a népekről és őket saját fennhatósága és utasításai alapján kezeli, az jogos. Magyarország azonban nem csatlós állam, mert az egész országgyűlés, a Nemzet csaknem 100 %-a tiltakozott és folytatta a harcot a háború utolsó napjáig még külföldön is. És azért mondjuk mi, hogy Budapesten 1956-ban nem forradalom, hanem szabadságharc volt, mert nem a Nemzet által szentesített tényt akartak megváltoztatni, hanem folytatni a harcot, amelyet 1944-ben is folytattak a zsarnok ellen! Mondottuk, hogy 1944 októberében a gyáván letett fegyvert felvettük. Ennek két oka volt, egy az államfő által előbb kötött fegyverbarátsági szerződés elárulása - mert azt Nemzetünk nevében kötötték, - a Történelem ítélőszéke előtt Nemzetünket gyalázta volna meg. A második ok volt, hogy nemzeti javainkból legalább abból, ami még volt, menteni, amit lehet. Ugyanis elgondolni is borzalmas, hogy mi lett volna október 15-én estére, hogyha a letett fegyver után Gödöllőtől és Csepeltől megindulnak ellenállás nélkül a bolsevista alakulatok, a németek sem hagyják majd, és a 2. világháború legborzalmasabb vérfürdője folyik a fővárosban és környékén, hogy úgy a német, mint a bolsevista seregek bennünket éppen úgy, mint egymást, megsemmisítsenek.
Hogyha pedig tudjuk azt, hogy a kormányzó és klikkje milyen áron alkudott meg a külső ellenséggel, akkor azt mondjuk, hogy ehhez az októberhez és novemberhez semmi sem hasonlítható a magyar történelemben. És nehogy engem vád érhessen, hogy tények igazolása nélkül, esetleg rágalmazom az akkori idők szereplőjét, előmutatok egy hivatalos okmányt.
Íme:
A II. Ukrán Front Parancsnokának
Malinovszky Marsall Őexcellenciájának.
Marsall Úr!
A magyar nemzet demokratikus többséget, pártjait és szervezeteit képviselő Magyar Front, és a német leigázók ellen szervezett Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága megbízásából, Dr. Szent-Györgyi Albert egyetemi tanár vezetése alatt küldöttséget menesztek Moszkvába, amelynek tagjai Pénzes Géza akadémiai tanár és Radványi Imre hadmérnökőrnagy, a Szovjetunióval való politikai és katonai összeköttetés és együttműködés előkészítésére. Nagyon kérem Nagyméltóságodat, hogy szándékainkról a küldöttség irataiból tájékozódni és a küldöttséget sürgős útjában hathatósan elősegíteni, egyben a küldöttség útján a Felszabadító Bizottság és a II. ukrán hadsereg között a közvetlen kapcsolatot is megteremteni méltóztassék.
Fogadja Nagyméltóságod legőszintébb tiszteletem nyilvánítását,
Budapest, 1944. november 18. Bajcsy-Zsilinszky Endre s.k.
a Magyar Nemzeti Felszabadító
Bizottság elnöke.
Molotov Őexcellenciájának,
A Szovjetunió Külügyi Népbiztosának.
Kegyelmes Uram!
Magyarországnak 1944 márciusában történt megszállása után, azonnal megkezdődött a demokratikus Pártok és erők tömörülése s megalakult a Magyar Front, amelynek magvát a Független Kisgazdapárt (Eckhardt pártja) (MKM) Földmunkás és a Polgári Párt és a Szociáldemokrata Párt régi parlamenti szövetsége alkotta. Ez a Szövetség kiegészült a Magyar Frontban a Kommunista Párttal. A Nemzeti Paraszt Párttal, a katolikus szervezetek szövetségével, illetve az utóbb alakult Keresztény Demokrata Nép-Párttal, a legitimisták szervezetével és a református szervezetek együtteseivel. És a Magyar Front megteremtette a maga kapcsolatát és bizalmas együttműködését Horthy Miklóssal, Magyarország kormányzójával. Ez a bizalmas együttműködés volt politikai alapja a magyar kormányzó október 15-i kiáltványának, amelyben bejelentette, hogy fegyverszünetet kér a szövetségesektől, és ugyanakkor hadparancsban utasította a honvédséget a további parancsainak végrehajtására. A kormányzói kiáltvány a német-nyilas puccs előrehaladott előkészülete miatt és ifjú Horthy Miklósnak a Gestapo részéről való tőrbecsalása és megsebesítése - talán megölése - miatt, hamarabb hangzott el, mintsem magyar részről a kellő katonai előkészületek megtörténhettek volna. Így a német katonai túlerő a testőrség ellenállásának leverésével aránylag könnyen felülkerekedett, Horthy Miklós német fogságba került.
A Magyar Front a kormányzó személyének kikapcsolásával új elhatározás elé került, - mint a nemzet nagy demokratikus többségének képviselője - ebben a válságos időkben. A másik alkotmányos tényezőnek (a kormányzónak MKM) a cselekvésből való kiesése folytán, maga vette kezébe a Magyar Front, mint alkotmányos tényező ...?) a kormányzói kiáltvány realizálása ennek érdekében a német megszállók ellen való nemzeti felkelés megszervezését és vezetését. Megszervezte mindenekelőtt a Magyar Front Pártjainak és a legértékesebb párt fölötti felkelőknek szervezeteknek kiküldötteiből a Nemzeti Felszabadító Bizottságát. Van szerencsém a Magyar Front és a Felszabadító Bizottság ama tiszteletteljes kívánságát tolmácsolni, hogy mielőbb szoros kapcsolat és együttműködés létesülhessen a Szovjetunióval és a Szovjet-orosz hadsereggel, hogy így a magyar felkelő erők minél eredményesebben vehessék ki részüket szegény megpróbált hazánk felszabadításában.
E kapcsolat és együttműködés megteremtésére, van szerencsém Nagyméltóságod jóakaratába ajánlani az ezen megbízólevéllel meghatalmazott küldöttséget, amelynek vezetője Szent-Györgyi Albert egyetemi tanár, tagjai pedig Pénzes Géza akadémiai rk. tanár és Radványi Imre hadmérnökőrnagy. A küldöttség feladata = letárgyalni a következő és az azokkal kapcsolatban adódó kérdéseinket.
1./ Azok a magyar csapatok, amelyek megnyitják a frontot a szovjetcsapatok előtt és csatlakoznak a szovjet-orosz hadsereghez, ne tekintessenek hadifoglyoknak, hanem külön magyar seregtestbe szervezve, magyar vezetés alatt vehessenek részt a szovjet-orosz hadsereg hadműveleteiben a Németbirodalom ellen való harcban;
2./ az 1941 óta szovjet-orosz fogságba került magyar katonák és volt munkaszolgálatosok a felállítandó magyar felkelő seregbe szerveztessenek és így magyar vezetés alatt vehessenek részt hazájuk felszabadításában, valamint a Németbirodalom ellen való további harcokban;
3 ./ az így létesítendő magyar felszabadító hadsereg, melynek legfontosabb kiegészítő részét a még fel nem szabadított területeken, főleg Budapesten felállítás alatt álló munkás csapatok alkotnák s általában a partizánharcokra önként vállalkozó magyar lakosság...(?) láttassék el sürgősen, a szükséges, megfelelő modern felszereléssel és fegyverzettel;
4./ a felszabadított Magyarországon maradjon meg a magyar polgári közigazgatás, beleértve a rendfenntartás szervezeteit is;
5./ építtessék ki a magyar nemzeti felkelés a felszabadított és még fel nem szabadított területen küzdő erők között, valamint a szovjet-orosz hadsereggel a gyakorlati összhang és együttműködés.
Midőn arra kérem Nagyméltóságodat, hogy a Magyar Front és a Felszabadító Bizottság nevében jelentkező küldöttségünket fogadni és a felsorolt, valamint az azokkal együtt adódó egyéb kérdésekben a magyar nemzeti felkelésnek segítő kezet nyújtani méltóztassék, fogadja Nagyméltóságod legőszintébb tiszteletem nyilvánítását.
Budapest, 1944. november hó 19.
Bajcsy Zsilinszky Endre s.k.
a Magyar Nemzeti Felkelés
Felszabadító Bizottságának elnöke.
Láthatjuk a Bajcsy-Zsilinszky féle - ma már történelmi okmányból, hogy van megszövegezve, mintha a Felszabadító Nemzeti Bizottság keretébe az ország többségi pártja csoportosult volna. Soha nem hallott szervezetek, mozgalmak stb. társasága. Ezen csoportok összeállásának és a Bajcsy Zsilinszky féle Molotovhoz írott levélnek előzménye az, (vonatkozó bizonyíték található a történelmi tárgyak gyűjteményében!) hogy az akkor Amerikában időző Eckhardt Tibor, a Független Kisgazdapárt akkori vezére, már akkor országszerte hírhedtté vált titkos rádióállomáson át Amerikából közvetített szózatban felhívta a földalatti szervezetek, nemzetellenes erők csoportosulását, egységbe való tömörülésüket, s ellenállásra szólította fel őket a harcoló magyar-német alakulatok ellen.
Mikor ezen események peregtek, akkor szálltak partra Sherbourgnál az amerikai divíziók. A német hadsereg végső erőfeszítését ekkor már a keleti fontra irányította. A háború kimenetele egyetlen gondolkodó fő előtt sem volt kétséges. A német-magyar harcosok azonban az orosz elözönlés ellen elkeseredetten harcoltak. Gondoljunk csak a kelet-németországi és magyarországi harcokra, amelyek ezidőben folytak, hogy ezáltal az amerikai csapatok kisebb ellenállást találva maguk előtt fejlődhettek fel, s elérhették a mai álláspontjukat Európában.
Szálasi Ferenc és a koalíciós magyar kormány 1944 októberének tükrében nemcsak a magyar becsületet és nemzeti javakat emberéletben is mentettek meg a Történelemnek, de egyben megmentették Budapest 52 napos védelmével, a bolsevista elit divíziók feltartásával Nyugat-Európát is a bolsevista megszállástól. Hol lennének ma az orosz seregek, hogyha akkor - ugyanúgy, mint később 1956-ban - minden magyar, aki fegyvert tudott fogni, serdülő ifjúságtól, idős személyekig, egy emberként nem harcol a borzalmas túlerő ellen? Nem, nem partizánharcosokként, miként a kormányzó és klikkje... Bajcsy-Zsilinszkyék és Eckhardték akarták, hanem, mint hősök, nyíltan szembe, magyar becsülettel! Történelmet írva, nem gyalázatot a Magyar Évezredek számára....!
És ezt az októbert akarják elsikkasztani vagy meghamisítani!
A 2. világháborút befejezően, 1945 őszén Magyarországon úgynevezett országgyűlési képviselői választás volt. Mondanunk sem kell, hogy ezen a választáson senki nem indulhatott, aki valaha is ellenséges magatartást tanúsított a bolsevizmussal szemben. Csakis a kommunista kollaboráns pártok indulhattak. Emlékezetes, hogy a pártok - amelyek indulhattak még akkor, a magyar szavazó tömegek bizalmát a Kisgazdapárton kívül alig kapták. Ezen választások után Varga Béla - ma az USA-ban él - lett a magyar parlament elnöke. Óriási szavazattöbbség alapján. És mégis mi történt: 1946-ban alkotmányos keretek között adta át Varga Béla a kommunista pártnak az irányítást, vagyis a kommunisták - egy törpe kisebbségi pártja az ország legnagyobb szótöbbségű pártja felett korlátlan hatalmat nyert. Varga Béla viszont - Nagy Ferenc miniszterelnökkel együtt, szabad utat nyert nyugatra. Mondanunk sem kell, hogy a Bajcsy Zsilinszky féle okmányon felsorolt földalatti mozgalmak egyikének, évek óta vezetőségi tagjai voltak.
Azt azonban lerögzíthetjük, hogy amit elkövettek árulásukkal a magyar dolgozók háta mögött, - immáron a háború után is - nem mérhető a becsület mérlegén.
Nos, a fentieken kívül akadnak még sokan, akik agyonhallgatni, vagy meghamisítani akarják 1944. október 15-ének tényeit. Leginkább akkor volt felháborítóan visszataszító ez a hamisítás, amikor 1956-ban a szabadságharc kitört Magyarországon. Akkor éppen ezek az urak, akik közvetve vagy közvetlenül a Free Europe-tól veszik fel havonta a zsoldot, követtek el mindent - s fáradhatatlanul működnek azon ma is -, hogy 1956 eseményeit meghamisítsák, vagy ferde szemszögből magyarázzák. Ugyanis ez az 1956-os magyar esemény volt, amely kinyitotta a világ szemét, hogy Magyarországon a tömegek nem akarják és soha nem is akarták a bolsevizmust.
Nem folytatom a felsorolást. Ami az elmúlt 6 esztendő előtt történt, 1956 történelmi eseményeire éppen olyan hamis képet ad már ma a figyelők elé, hogy nyugodtan mondhatjuk, Hunyadi János és talpasainak emlékét hamisította csak annyira az európai közvélemény, miként ma az egész világ hamisítja 1944 és 1956 magyar eseményeit. Semmi csodálkozni való nincsen ezen, ha tudjuk, hogy még igen nagy számban állnak olyan személyek, akik - miként a kormányzó 1944-ben, vele együtt ők is - megszegték a nemzet védelmére tett esküjüket. És minden apró sugár, amely rávilágítani kíván erre a hazaárulói tevékenységre - vagy esetleg megkérdőjelezi a magyar "felszabadulást" - ismét vezető szerepet kívánnak betölteni, mint, ahogy az emigrációban is vezetők valahol.
Bízzuk Nemzetünkre 1944 októberének és 1956 októberének, novemberének árulóit. Isten előtt - az Örök Bíró előtt majd felelnek.
1944 október 15-ének vezetőit - a koalícióban egyesült pártok vezéreit, de olyan neveket is, akik már túl idősek lettek volna, hogy harcolhassanak a bolsevista seregek ellen - egyszóval, mindenkit, akit elért a bolsevista, vagy a bolsevista társutasok keze... (cc. 30 ezer magyart), a népbíróságok halálra ítélték. Elég volt két haragos aláírása, hogy bitófára küldjék esetleg csak vitapartnerüket. Nagy Ferenc volt a miniszterelnök és Tildy Zoltán az államfő.
Szálasi Ferenc, az államfő is vértanúvá dicsőült. Ugyanerre a sorsra jutottak a koalícióban egyesült különböző pártok vezetői és tagjai közül többen.
Szálasi Ferencet és pártját külön az a vád is érte, hogy a németekkel kollaborált és halomra mészárolta a zsidóságot. A zsidó vérvád alól az Eichmann-ügyben a leghitelesebb bíró, Izrael államügyésze rehabilitálta Szálasi Ferencet és pártját. Zsidótörvények és zsidók elleni intézkedésnek éppen a Horthy kormányzósága alatt voltak - írja Macartney professzor is "Oktober fifteenth" c. hatalmas munkájában. Izrael államügyésze, Hausner éppen azt igazolta, hogy Szálasi Ferenc három ízben interveniáltatott a németeknél azért, hogy a Horthy kormányzósága alatt Magyarországról kiszállított zsidósággal bánjanak emberséges módon! Sajnos - mint láttuk -, még a magukat jobboldalinak tartó magyar lapok sem igen foglalkoztak ezzel a nagy horderejű tudósítással.
Szálasi Ferenc és pártja a Nyilaskeresztes Párt, valamint a Hungarista Mozgalom nem volt német- vagy nácibérenc. A fegyverbarátsági szerződést, a Berlin-Róma tengelyt nem Szálasi Ferenc, hanem éppen a kormányzóék kötöttek, akik ezt a Nemzet nevében tették. Hogy azonban az esküt megszegték, azért a Nemzetünket ültette volna vádlottak padjára a Történelem. Ha akadt valaki, aki a két háború közötti időben hatalomra került német nemzetiszocialista kormány, illetve egyes forrófejű vezetőinek szemébe mondotta, hogy túlkapásaikkal az egész világot maguk ellen fordítják, az éppen Szálasi Ferenc volt.
Szálasi Ferenc nem németbérenc volt, hanem a németekkel éppen úgy, mint minden néppel, a békés kibontakozás, a kölcsönös megbecsülés elvét hirdette meg programjában, a konacionalizmusban. Ezzel a népek egymás melletti életének szükségességét hirdette meg.
Láthatjuk ma, hogy a háborúban földre tiport Európa népei, az Egyesült Európai Piac - Common Market - és az Egyesült Európa népközösség elvét vallják, vagy munkálják! Szálasi Ferenc ezt jóval előbb látta, hogy Európa, de az egész világ emberi társadalmának békés együttélése igenis megvalósítható valami. Amikor először hallottam erről az európai egyesülésről, csaknem elszorult a szívem. Azért kellett hát vértanúvá dicsőülni Szálasi Ferencnek - és oly nagyszámú magyar szellemi elitnek -, mert okosabbak mertek lenni 2 évtizeddel, mint azok, akik csak a háború utáni második évtizedben látták be a Szálasi Ferenc konacionalizmusának nagyszerűségét. Azonban most is csak anyagi, kereskedelmi alapon. Csak a közös érdek és nem a közös egyetértés, a kölcsönös megbecsülés - szóval nem kifejezett erkölcsi alapon állanak -, és ez a kis elkésetten szülött nem a győztesek, hanem éppen azok érdeme, akik elvesztették a háborút. Szálasi Ferenc és a Hungarista Mozgalom programjában, ill. a konacionalizmusban nem bombatölcsérek fölött akartak kényszeregyezségeket kötni, hanem inkább kertes házakat adni azoknak, akik arra rá vannak utalva, a nehéz bombázók árából. "Délkelet-Európa kapuja vagyunk" rögzíti le Szálasi Ferenc, és ha megnézzük, hogy mi lehetne Hazánk az Egyesült Európának, hogyha a Duna-Rajna hajózható csatornát megépítenék, ahogy azt Szálasi Ferenc már előre látta. Mi lett a bére? "Háborús bűnös lett"
Milyen volt, mint katonapolitikus Szálasi Ferenc volt vezérkari őrnagy, vagyis hogy ténykedése 1944 októbere után a 2. világháborúban mit jelentett, azt az amerikaiak egyik tábornoka írta meg az elmúlt esztendőben egy munkájában. Írja ez a tábornok, hogy tekintsünk el attól, hogy szimpatikus, vagy ellenszenves belső politikai párt vezére volt a magyarok Szálasi Ference, a 2. világháború katonai előrelátásának olyan példáját adta Budapest 52 napos védelmében, hogy a Történelemben a legnagyobb hadvezérek között a helye! Idegen katona megállapítása ez....
Eljön majd egyszer annak ideje, hogy végre a magyar közvélemény értékelni fogja 1944 októberét is. És azután majd méltán sorakoztatja a többi történelmet formáló magyar októberekhez. Annak is eljön az ideje egyszer, hogy azok, akik önzetlenül, és meggyőződésből harcoltak, ha ellentétes politikai pártok tagjai voltak is, de egyetlen célért, Nemzetünkért dicsőültek meg, talán éppen egy hatalmas emlékművön, egymás mellett szerepel majd nevük. Emlékezzünk arra, hogy Krisztus csak halála után 150 évvel győzött. Mennyi csalás, mennyi hamisítás történhetett a Megváltó utáni években is, hogy végül győzzön az Igazság és semmi más ne maradjon. Maradjon a győzedelmes név a Megváltó neve és örök figyelmeztetésül minden időknek, ugyanolyan maradandó legyen a Júdás neve.
Ez a távoli jövő úgy alakul, ahogyan a kortársak, a jelen jegyzi az eseményeket. Azért a fentiekben, minden érzelmi motívum helyett, tényeket soroltam fel, amelyeket igazolni lehet, és igazolni is fog a történelem a közvélemény számára is egyszer.
Legyen emléke áldott a magyar októberek, novemberek és minden idők hősének, vértanújának, minden áldozatának!
Montreal 1962 |