50 esztendővel ezelőtt, 1945 február 13-14-én angol és amerikai nehézbombázók jelentek meg a gyönyörű német város, Drezda felett: összeláncolt, foszforos gyújtóbombák ezreit öklendezték eme, az európai keresztény kultúra és civilizáció ezredéves műemlékére. 350,000 (!) ártatlan polgári személy, gyermek, asszony, öreg lelte iszonyatos tűzhalálát a mózesi-talmudi gyűlölet-hisztéria által emberi mivoltukból kivetkőzött szövetségesek "tüzijátéka" következtében.

Mintegy 50 éve, a zsidó-médiák által gondosan tabuként kezelt tény (t.i. miért kellett ennyi ártatlant elpusztítani) felszínre dobott egy letagadhatatlan másik okozatot: azt, hogy nem csak zsidóknak van joguk "háborús szenvedéseik" okán jóvátételre. Az elmúlt fél évszázad bővelkedett a féltékenyen őrzött és a világba ordított "6 milliós elgázosított-elégetett" körüli bizonyítgatásokban, s az ellenük felállított (ú.n. revízionista) történelemszemlélet tanulmányaiban. A Revízionista (zsidók által "neo-náciként" kezelt) irányzat a legjobb tudósokat, szakértőket vonta be az Auscwitz-Lüge (Auschwitz-hazugság) mozgalomba, bebizonyítandó: csal a zsidóság megrendezett gyűlölet-kampánya hozta létre a "haláltáborokban" (valójában gyűjtőtáborokként üzemelő) "gázkamrákat", amelyeket már jóval a táboroknak a szövetségesek és kommunista barátaik (szovjetek) elfoglalása után építettek fel. Fred Leuchter "kivégzési-szakértő", gázkamra-mérnök (mint az egyetlen ilyen "foglalkozás" birtokosa az USA-ban, ahol több államban, mint pl. Kaliforniában is, a közveszélyes gyilkosokat gázkamrákban végzik ki) megállapította, hogy az auschwitzi és a többi lágerek "gázkamráinak" falaiból vett minta negatív eredményt hozott. A gázban lévő (így a Ciklon-B is) alkotóanyagok kimutathatóak a fal vakolatanyagában, sőt: a téglákban is. Leuchter mérnök, - aki származására nézve félzsidó - egyértelműen bebizonyította, Auschwitzban egyáltalán nem használtak gázt. Robert Faurisson francia történelemprofesszor kutatásait a Harmadik Birodalom irattáraiban végzett vizsgálódásokra terjesztette ki. Évek után sem talált egyetlen egy olyan gyanús iratot, jelentést, amely a zsidók tömeges kiirtására vonatkozott volna. A kanadai, de német állampolgár Ernst Zündel egész irodalmat, könyvtárat, kéthetenként megjelenő kis lapot hozott létre a revízionista mozgalomban jelentkező újabb eseményekkel. A világzsidóság Ernst Zündelt a "legveszélyesebb neo-nácinak" titulálta és mintegy 10 éve viaskodik - utóbbi időben egyre eredményesebben - a kanadai zsidó-befolyásolt kormányzattal. Legnagyszerűbb ténykedése az a tudományos tényekkel, vizsgálatokkal, kémiai-fizikai elemzésekkel, fotókkal, rajzokkal tarkított 550 oldalas (!) könyv, amelyet a fenti munkatársaival közösen állított össze, Did 6 Million Really Die? (Tényleg elpusztult 6 millió) címmel.

Az ok, amiért ennyit időztünk ennél a témánál Drezda elpusztítását illetően, az azért van mert a nemzetközi cionista-szabadkőműves összeesküvés a Drezdában elpusztított százezrek holtestét használta fel az ú.n. "náci háborús atrocitások" bizonyítására, amely viszont nem volt más, mint néhány gondosan elkészített, vágott fotó, a már megismert fürdőszobából kialakított "gázkamra" és persze a még gondosabban kiválogatott, ma is gyakran felbukkanó "túlélők" ezrei, akik Isten tudja milyen módon, de "megmenekültek a gyilkos nácik kezei alól". De ha ennyi a túlélő, hol vannak az elgázosítottak? Valahol az Uraltól keletre? Vagy Izraelben? Az USA-ban? Esetleg Magyarországon, ahonnan el sem kellett menekülniük?

A drezdai tömeggyilkosságnak, az igazi Holocaustnak sokkal mélyebb okai vannak. Az időpont: 1945 februárja. A Jew York City-ben gondterhelten tervező világhódítók vezéralakja, a főgyűlölködő Morgenthau "pénzügyminiszter" terve szerint minden német férfit kasztrálni, a német nőket meddővé tenni kell, azaz méhüktől megfosztani, hogy ne hozhassanak utódokat a világra. A német faj mennyiségét pedig 15 millióra kell redukálni! - adta ki a parancsot Mózes egyik legőrültebb, legvérszomjasabb követője. Hogy miért Japán, miért nem Európa lett az amerikai atombomba-támadás célpontja, annak a következményektől való félelem volt az elsődleges oka.

A Német Birodalom térdre kényszerítése 1942 március 30-a óta folyt, ezen a napon hajtották végre ugyanis a az első nagyobb, láncosbomba-támadást polgári lakosság ellen, belső elégedetlenség nyomában fellépő zavargásban reménykedve. A német nemzet azonban kitartott hűségesen jótevője mellett, akinek egyetlen hibája az volt, (s ez lett aztán vesztének okozója) hogy túl humánus volt, túlzottan bízott ellenségeinek jóindulatában.

A londoni Dowing Street 10 alatt pöfékelő elhízott kretén azonban megfelelő partnerre lelt a német- és keresztény gyűlöletéről hírhedt hollandiai zsidó-származék D. Roosevelt-ben. "Lord" Chervell az akkori angol külügyminiszteri "tanácsadó" egyik reggelen könyvet tett le Churchill asztalára. Az írója egy Németországból kivándorolt zsidó, bizonyos Max Hastings, aki a Bomber Command című "tudományos" írásában számos talmudista gyűlöletet át "angol valóságba" leírja, hogy minden egyes koncenrált népességű településre szórt 40 tonna bombaanyag, mintegy 4000-8000 embert tenne otthontalanná. Az alaposan kitanulmányozott mémet lakósűrűségről így írt: "1938-ban több, mint 22 millió nénem állampolgár élt 58 nagyobb településeken, amelyeknek lakossága meghaladják a 100,000 főt. Hastings rabbi kiemelte, hogy ilyen sűrűségű településeket, városokat lehetetlen evakuálni órák alatt, mégha a szupertökéletességéről híre német hírszerzés időben tudomást szerezne a támadásra kiszemelt célpontokról is. Ismét a zsidó Hastings szavaival: "Remélhetőleg rövid idő alatt Németországot a földönfutók, otthontalanok országává tehetjük, nem is említve a romok alatt elpusztulók nagy számát." A stratégiai és taktikai kivitelben persze nagyok voltak az ellentétek az angol légierő vezetésén belül a célpontokat illetően; a zsidók ragaszkodta a polgári települések elleni támadásokhoz, "hogy minnél több német ember lássa keresztény templomaik füstölgő romjait, hozzátartozóinak felismerhetetlenségig elszenesedett hulláját", míg a katonai vezetés nem-zsidó, de befolyásolt tagjai - természetesen - a katonai célpontok elleni állandó támadások mellett foglaltak állást.

Akik aztán mégis Németország civil lakossággal sűrűn lakott területei ellen intézett támadás-sorozat kiagyalói voltak: F. A. Lindemann, zsidó "professzor", természetesen Churchill, "sir" Charles Portal, az angol légierők főparancsnoka, kiegészítve a tengerészet marsalljával, "sir" Dudley Pound személyével. 1939-40-es években Hitler béketárgyalásokkal volt elfoglalva Angliával. A Führer minden áron szerette volna megnyerni az angol vezetést a bolsevizmus elleni küzdelemhez, mintegy biztosítékot a nyugati oldalon, mialatt a keleti nagy ellenség, a szovjet júdeo-kommunizmus felőrlését megkezdte volna. Anglia azonban húzta az időt, kibúvókat keresett a Grand Orient cionista szabadkőműves maffia nyomására. Az angol Royal Air Force egyik "kísérleti" támadása volt az angol-német háború nyitánya. Hitler minden egyes németnek védelmet ígért, megtorlást német fajúakat ért támadás esetére, így a nemzetnek tett esküjének engedelmeskedett, amikor a Freiburg Im Breisgeu ellen intézett angol bomázások során meghalt 22 gyermek, 13 asszony, 11 férfi és 14 katona haláláért elrendelte az első V-2 rakéták London felé küldését és a Hermann Göring marsall által kiépített Luftwaffe egységeit Anglia ellen irányította. A Harmadik Birodalom propaganda-minisztere, Dr. Joshep Paul Goebbels mondotta 1940 május 13-án Berlinben, csak 3 nappal a vandál támadás után: "A megfelelő német válasz semmivel sem lesz rosszabb, vagy jobb az angolok kezdeményeésére!" Mintegy 100 Heinkel-111 bomázó villámként csapott le egyidejűleg Anglia déli településeire. David Irving könyve ezzel kapcsolatban jegyzi meg, hogy a Heinkel-gépek összesen 94 tonna bombát ejtettek le, míg a Ruhr-vidékre irányított angol támadás során 9,000 tonna (!) robbanó- és gyújtóanyagot szórtak le egyetlen nap leforgása alatt, 1944 október 14-én, Duisburg körzetében!

1933-ban - tehát 12 esztendővel Drezda hamuvá változása előtt - az amerikai Peter Coughlin, detroiti rádióriporter Hitler választásokal, tehát demokratikus úton való hatalomrakerüléséről faggatta F. D. Rooseveltet, aki dührohamában így felelt: "I?ll crush Germany!" (Szétzúzom Németországot!), 6 esztendővel később, Neville Chamberlain az angol miniszterelnök 1938 szeptember 30-án a Führer aláírásával szentesített egyezményt lobogtatva, mintegy 200 újságíró előtt hangoztatta boldogan: "Das ist der Friede in unseren Zeit!" (A mi időnk békéje ez!) Ennek ellenére a jew yorki világzsidóság megtagadta az 1933-tól meghirdetett világbojkott feloldását Németország ellen, mi több: az európai zsidóság kitelepíttetéséről sem volt hajlandó tárgyalni, melyet Hitler indítványozott. A németországi zsidók pedig ekkor már emberi körülmények közepette, emberi bánásmódban részesülve, mint egy hadban álló ellenséges ország állampolgárai, gyűjtőtáborokban várták faji vezetőiktől sorsuk jobbrafordulását. (Izrael állam ekkor még nem létezett, s a hadviselő fél maga a zsidóság lett a gazdasági világbojkott meghirdetésével - A Szerk.)

A Német Birodalom részéről indított Luftwaffe támadásoknak mindig katonai és gazdasági célpontjaik voltak, az ellenség haditermelését, utánpótlását megsebezvén. Így pl. az 1940 augusztus 24-i nagy légitámadás során (amelyet éjjel hajtottak végre, hogy minél kevesebb polgári áldozat legyen) a londoni dokkrendszert semmisítették meg, a kikötőkben ácsorgó amerikai katonai segélyek, muníciók körében okozva nagy károkat. Ezzel szemben a "keresztényi felszabadítást" hozók templomokat, műemlékeket, évezredes európai civilizációnk legszebb darabjait pusztították el a Londonban és Jew York Cityben őrjöngő cionisták legnagyobb gyönyörűségére. Drezda ezidőtájt 630,000 őslakossal rendelkezett, felduzzasztva a már háborús övezetnek számító nyugati országrészek városaiból emenekültekkel. Éppen ezért a lakosság - 1945 januári rendőrségi bejelentkezések alapján - mintegy 1.2 - 1.4 millió közötti számmal bírt; menekültek Pomeránia, Berlin, Szudéta-vidék, kelet-Poroszország, Rajna-vidék, Bajorország területeiről, valamint kb. 45,000 orosz hadifogoly állomásozott a Németországgal szövetséges haderők sebesültjeivel. Drezda tehát nem volt (nem is lehetett!) katonai célpont, mégcsak harmadlagosan sem. Hogy mégis erre a szerencsétlen városra esett a választás az a már fentiekben bizonyított okokkal magyarázható: pótolhatatlan keresztényi kultúrájával Ez volt a válasz a nemzetközi cionista agresszorok részéről Hitler felszabadító céljaira. Az angol RAF több hullámban támadó nehézbombázói először 1945 február 13-án indultak meg a tömeggyilkos Athur Harris parancsára a semleges város ellen. Már az első gyújtóbomba támadáskor a város szinte elmerült a tűztengerben... 10 perccel később egy újabb hullámban a "keresztényi kultúrát és demokráciát védő" amerikai nehézbombázó-egységek szórták le gyilkos terhüket. Ezrek és ezrek égtek el elevenen a pincékben, óvóhelyeken és az utcákon - minden nem szerepelt a nürnbergi talmudista bíróságok asztalán, mint háborús bűntett, pedig az volt a javából! A Német Hadsereg, a Wehrmacht sohasem bántalmazta a polgári lakosságot, még ellenséges területen sem, mer tudta: a civilek védtelenek. A Német Légierő, a Luftwaffe sohasem hatott végre légitámadásokat kimondottan polgári lakóházak, települések ellen, mert tudta: a polgári személyek nem azonosíthatóak katonai objektumokkal. A legfajtisztább, legképzettebb, legtanultavv nemzethű katonákból verbuválódott Waffen-SS tagjai sem követtek el a civil lakosság elleni atrocitásokat, mert tudták az ellenség nevét, faját és indítékait. Drezda városa ellen végrehajtott brutális, szadista indokolatlan tömeggyilkosság a háborús bűntett fogalmát kimeríti! Vajon kinek okozhatott örömet több ezer árja gyermek, asszony elevenen való elégettetése? A terror pedig nem is csak néhány perces, nem is csak néhány órás volt: kisebb-nagyobb megszakításokkal dühödten folytatódott másnap is, február 14-én, 2,978 tonna (!) gyújtóbombát szórt le az angol RAF, további 771 tonna hullott az amerikai "Liberátor-gépek" által, többszörösen elpusztítva a már halott várost. Egyetlen egy támadási hullámban 1,350 (egyezer-háromszáz-ötven) amerikai repülőgép intézett támadást - másfél óránál tovább tartott a város feletti gyilkos morajlás. 12,000 épület, 25 több százéves templom süllyedt el a lángtengerben...

Az angolszász háborús bűnösséget elpalástolván Arthur Harris főmészárost az angol királynő "sir" fokozattá léptette elő, a Lordok Házába. Halála után - uyancsak ez az elaggott lelki toprongy - szobrot állíttatott a most már "úriemberré" vált gyilkosnak, ezúttal hiába tiltakozott a német kormány is, érzéketlen brit fülekre talált...

A 350 ezer tűzhalála pedig örök mementóként kell, hogy figyelmeztesse az árja népeket: Vigyázzatok, hogy mégegyszer a judeo-kannibalizmus bolsevizmusa halálos mérgét ne olthassa az európai nemzetekbe!

Forrásmunkák:
Marschalkó Lajos: Világhódítók
Ernst Zündel: The Last Hours of Dresden
The James Barnes Review: USA: The Holocaust in Dresden
Berthold Dinter: Bombenterror, ein Verbrechen gegen die Menschlichkeit
David Irving: The Destruction of Dresden