1920. február 24én tartotta ifjú mozgalmunk első nagy tömeggyűlését. A müncheni Hofbräuhaus dísztermében hozta az új párt a majd kétezer főnyi embertömeg tudomására programjának huszonöt tételét, és a tömeg lelkes helyesléssel fogadta annak minden egyes pontját.
Ezzel kiadtuk annak a küzdelemnek első vezér és irányelveit, amelyek arra hivatottak, hogy az elferdült fogalmak és nézetek sokaságával, a homályos, sőt káros irányzatokkal leszámoljanak. A rest és gyáva polgári világ, valamint a marxista győzelmi mámor helyébe új hatalomnak kellett lépnie, hogy a balsors szekerét az utolsó pillanatban megállítsa.
Természetesen az új mozgalom csak akkor remélhette, hogy szert tesz e titáni küzdelemhez szükséges jelentőségre és erőre, ha az első naptól kezdve sikerül híveinek szívében felébreszteni ama szent meggyőződést, hogy nem új jelszavakkal akarja gazdagítani a politikai életet, hanem új világnézetet akar teremteni.
Már az első kötetben foglalkoztam a "népi" (völkisch) szóval, s egyben le kellett szögeznem, hogy ez a meghatározás fogalmilag nem annyira körülírt, hogy egy zárt harci egyesülés megjelölését szolgálhassa. Minden lehető, lényeges alapelvek tekintetében egymással homlokegyenest ellenkező csoportosulás működését ezzel a "népi" szóval fedezi. Éppen azért, mielőtt én a Nemzeti Szocialista Német Munkáspárt feladatainak és céljainak ismertetésébe fognék, tisztázni óhajtom a "népi" fogalmat és annak a pártmozgalomhoz való viszonyát.
A "népi" (völkisch) fogalom éppen annyira nélkülözi a határozottságot, az egységes magyarázatot, másrészt épp oly kevéssé korlátozott a gyakorlati életben való alkalmazása tekintetében, akárcsak a "vallásos" kifejezés Igen nehéz erről a fogalomról is mind gyakorlati, mind elméleti értelemben határozott képet alkotni. A "vallásos" szó csak akkor érthető megfogható módon, ha hatásának konkrét eredményével hozzuk összeköttetésbe. Igen szép, de egyúttal nagyon felületes állítás, ha valakiről azt mondjuk, hogy "őszintén vallásos". Bizonyára akad néhány ember, akit ez az általános kifejezés kielégít, sőt talán e lelkiállapotnak éles képét támasztja fel a képzeletében. Minthogy azonban a tömeg nem áll sem filozófusokból, sem szentekből, ez az általános vallási eszme az egyes ember számára nem fog mást jelenteni, mint egyéni gondolkodásának és cselekvésének feladatát, amelyet a vallás utáni belső vágy ama pillanatban kelt, amikor a határokat nem ismerő elvont metafizikai gondolatvilágból konkrétan határolt vallás alakul ki. A vallás ez esetben sem maga a cél, hanem csak eszköze a célnak, amelyre okvetlenül szükség van azért, hogy a célt elérjük. Ez a cél azonban nemcsak ideális, hanem végeredményben fontos gyakorlati jelentőséggel bír. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a legfennköltebb ideálok egyszersmind mély szükségszerűségek is. A fennkölt szépség nemessége is végeredményben csak logikus célszerűségében rejlik.
A hit, amely az embert az állati tengődés színvonala fölé emeli, egyúttal létét is biztosítja. Ha megfosztjuk a mai emberiséget a nevelés útján beléoltott vallásos hitbéli, gyakorlati jelentőségében valláserkölcsi alapelveitől anélkül, hogy ezek helyébe velük egyenértékűt helyeznénk, akkor ennek hatása az emberi lét alapjának súlyos megrázkódtatása lesz. Tény az tehát, hogy nemcsak azért él az ember, hogy magasabb eszméket szolgáljon, hanem megfordítva a dolgot: csak e magasabb ideálok teremtik meg az ember létének előfeltételeit!
A határozott dogmákban lefektetett hit nélkül a vallásosság egyéni sokfélesége folytán nemcsak hogy értéktelen volna az emberiség számára, hanem valószínűleg csak fokozná annak ziláltságát.
Ebben is vannak már egyes alapvető felismerések. Ezek azonban, bár rendkívüli jelentőségűek, alakjukat tekintve annyira határozatlanok, hogy csak akkor emelkednek egy többé vagy kevésbé elismerésre méltó szemlélet értékéig, ha egy politikai párt keretén belül határozott alakot öltenek.
Bármily hasznos és helyes is legyen a világnézet, a nép életére csak akkor van tényleges befolyással, ha alapelvei egy érte küzdő mozgalom zászlajára vannak írva. E mozgalomnak viszont pártszervezeten alapulónak kell lennie mindaddig, míg eszméit nem juttatja győzelemre és dogmái nem váltak a népközösség alaptörvényeivé.
Ha megkíséreljük a "népi" szó legmélyebb értelmét, magvát kihámozni, akkor a következő megfontolásokra jutunk.
Általános politikai világnézetünk manapság ama elgondoláson alapszik, hogy az államban rejlik ugyan alkotó, kultúrateremtő erő, a faji előfeltételekhez azonban semmi köze sincs, hanem inkább csak gazdasági szükségszerűség eredménye, legjobb esetben pedig a politikai hatalomvágynak természetes következménye. Ezen alapnézet logikus és következetes továbbfejlesztése nemcsak a faji őserők félreismerésére, hanem az egyén jelentőségének elhanyagolására is vezet. A marxista tan a mai általános érvénnyel bíró világnézet rövid elméleti kivonata. Már csak azért is hiábavaló, sőt szinte nevetséges az ún. "polgári" világunknak ellene folytatott küzdelme, mert a polgári világot is lényegesen áthatotta ez a méreg, és olyan világnézetek hódol, amely általában csak fokában és a személyeiben különbözik a marxizmustól. A polgári világ marxista, hisz azonban egy bizonyos embercsoport (a polgárság) uralmának lehetőségében, míg a marxizmus a világot tervszerűen a zsidóság kezére igyekszik játszani.
Ezzel szemben a "népi" világnézet elismeri az emberiségnek faji őselemeiben rejlő jelentőségét. Szemében az állam csak a célt szolgáló eszköz, célja pedig az emberiség faji létének fenntartása. Ennélfogva nem hisz abban, hogy a fajok egyenértékűek, hanem elismeri a fennálló különbségeket és ezzel a magasabb vagy alacsonyabbrendűségüket. E megismerés alapján kötelesnek érzi magát arra, hogy a világegyetemen uralkodó örök akaratnak megfelelően a jobbnak és erősebbnek a győzelmét segítse elő, és a silányabbnak, gyöngébbnek alárendeltségét követelje. Azt tanítja, hogy nemcsak a fajok, hanem az egyes emberek is különböző értékűek. Hisz abban, hogy az emberiségben az idealizmust ápolni kell, mert ebben látja az emberiség létének előfeltételét. Nem hajlandó azonban elismerni az olyan etikai eszme létjogosultságát, amely egy magasabbrendű eszmét megtestesítő faj élete számára veszélyt jelent, mert egy elnégeresedett, elkorcsosult világban a szépség és magasztosság fogalma, valamint az emberiségnek az ideálisabb jövőbe vetett hite örökre elvész.