Ha a nemzeti szocialista népi állam fő feladatát abban látja, hogy az államalkotó elemet nevelje és fenntartsa, akkor nem elegendő egyedül a faji elemeket fejleszteni, nevelni és az egyént a gyakorlati életre kiképezni, hanem saját szervezetét is összhangba kell hoznia ezzel a feladattal.
Annak a világnézetnek, amely a demokratikus tömegeszmét elveti és arra törekszik, hogy ezt a földet a legjobb népek, tehát a legmagasabb rendű emberek kezébe adja, természetesen ugyancsak e szerint az arisztokratikus alapelv szerint kell eljárnia a nép keretén belül is. A nép vezetését és a legfelsőbb irányítást a legjobb fejű egyénre kell bíznia. Ezzel tehát nem a többség, hanem a személyiség elvére épít.
Aki ma azt hiszi, hogy a népi, nemzeti szocialista állam tisztán csak külsőleg, gazdasági életének jobb szerkezetében, a gazdagság és szegénység jobb kiegyensúlyozásában vagy a nép széles tömegének a gazdasági életbe való beleavatkozási jogában, a munkabérnek túlságos bérkülönbségek megszüntetése révén elérhető igazságos elosztásában különbözik más államoktól, annak a külsőségeken kívül halvány sejtelme sincs arról, amit mi e világnézet alatt értünk.
A most felsorolt tények önmagukban az állandó fennmaradás legkisebb biztosítékát sem nyújtják és nem jogosítanak fel arra, hogy a nagyságra igényt tartsunk. Az a nép, amely csak ezeknél a reformoknál marad, még nem biztosíthatja győzelmét a népek egyetemes küzdelmében.
Az a mozgalom, amely csak ilyen általános kiegyensúlyozó és valóban jogos fejlődésben látja saját küldetését, a valóságban nem lesz sem hatalmas, sem igazi mozgalom és nem fog mélyen gyökerező reformokat megvalósítani a meglévő állapotokkal szemben, mert egész tevékenysége végeredményben megreked a külsőségeken, anélkül, hogy a nép számára azt a felkészültséget biztosítaná, amely mondhatni kényszerű bizonyossággal végleg le tudna számolni a mai gyöngeségekkel, amelyek alatt nyögünk.
Hogy ezt jobban megérthessük, talán helyes egy pillantást vetni az emberi kultúra fejlődésének valódi eredetére és okaira.
Az első lépés, amely az embert az állattól külsőleg megkülönböztette, a találékonyság volt.
Az ember bölcs találékonysága először az állatokkal folytatott küzdelemben tűnt ki; valószínűleg valamely különös képességű egyed volt a találékonyság értelmi szerzője. Tehát ekkor is már az egyéniség jutott döntő szerephez. Az egyéniség alkotó erejének és tevékenységének eredménye volt azután a további most már felfedezői és feltalálói tevékenység. Ezeknek a személyeknek a kiválasztását elsősorban maga a létért folytatott küzdelem végezte.
A marxizmus viszont a létért való küzdelem természetes törvényeivel ellentétben mint a zsidóság kitenyésztett úttörője, az emberi élet minden vonalán a személyiségnek a tömeggel való helyettesítésére törekszik. Ennek a törekvésnek felel meg a politikai életben a parlamenti kormányzati forma, amelynek romboló hatását a közösségek legkisebb szervezetétől egészen a birodalom legfelsőbb vezetőségéig észlelhetjük, a gazdasági életben pedig a szakszervezeti mozgalom jelenlegi rendszere, amely nem a munkavállalók valódi érdekeit, hanem kizárólag a nemzetközi zsidóság romboló törekvéseit szolgálja. A gazdasági élet ugyanabban a mértékben, amelyben a személyiség elvének hatása alól kivonják és ehelyett a tömeg befolyásának és irányításának vetik alá, el kell, hogy veszítse az összességek érdekében kifejtett teljesítőképességét, és lassanként a biztos visszafejlődés útjára kerül. Minden olyan üzemi tanácsszervezet, amely ahelyett, hogy az alkalmazottak érdekeit szolgálná, magára a termelésre kíván befolyást gyakorolni, ugyancsak ezt a romboló munkát végzi. Ártanak az össztermelésnek, de ezáltal a valóságban az egyénnek is. Mert ne felejtsük el, hogy a néptest tagjainak a kielégítése az idők folyamán nem kizárólag elméleti kiszólások által történik, hanem sokkal inkább a népi élet egyedeire eső javak és az így támadt ama meggyőződés által, hogy a népközösség a maga összteljesítményével egyesek érdekeit szolgálja.
E tekintetben egyáltalán semmi szerepet sem játszik az a körülmény, hogy a marxizmus a maga tömegelméletével esetleg alkalmas a ma meglévő gazdasági élet átvételére és folytatására. Ez elmélet helyességének vagy helytelenségének kérdését nem az a körülmény dönti el, hogy alkalmas-e már a meglévőt a jövőben tovább igazgatni, hanem kizárólag az, hogy képese ilyen kultúrát maga is teremteni. A marxizmus ezerszer is átvehetné a mai gazdaságot és azt saját vezetése alatt működésben tarthatná, ez a tevékenység mégsem bizonyítana semmit azzal a ténnyel szemben, hogy saját elveinek az alkalmazásával nem volna képes megteremteni azt, amit ma készen átvesz.
A marxizmus ezt a gyakorlatban bebizonyította. Nem tudott kultúrát, de még csak gazdasági életet sem teremteni és megalapozni, sőt a meglévőket sem tudta a saját elvei alapján tovább folytatni. Kénytelen volt a legrövidebb idő múltán fokozatos engedmények útján a személyiség elvéhez visszatérni, éppen úgy, mint ahogy saját szervezeteiben sem képes ezzel az alapelvvel szembeszállni.
A népi világnézet és a marxista világnézet között az a lényeges különbség, hogy az előbbi nemcsak a faj értékét, hanem egyben a személy jelentőségét is felismeri és az egész állami élet alappillérévé teszi. Világnézetének ezek a hordozó tényezői.
Ha a nemzeti szocialista mozgalom ennek az alapvető felismerésnek a jelentőségét nem értené meg, hanem ehelyett a mai államot próbálná külsőleg foltozgatni, sőt mi több, a tömegelméletet magáénak tekinteni, akkor ez sem volna egyéb, mint a marxizmus egyik konkurens pártja; nem volna joga ahhoz, hogy egy világnézet képviselőjének tekintse magát. Ha a mozgalom szociális programja csak abban állna, hogy a személyiséget elnyomja és helyébe a tömeget állítsa, akkor a marxizmus mérge megölné a nemzeti szocializmust is, mint ahogy lehetetlenné tette mai polgári pártjainkat is.
A népi államnak polgári jólétet kell biztosítania, s ehhez képest minden tekintetben elismeri a személy értékének jelentőségét és minden téren bevezeti az egyének érvényesülésének legnagyobb mértékét biztosító alkotó munkát.
Ennek okszerű következménye annak a felismerése, hogy a legjobb alkotmány és államforma az, amelyik a legtermészetesebb biztonsággal juttatja vezető pozícióba a népközösség legtehetségesebb fiait.
A népi államban nem lesz többé többségi döntés, csak felelős személyek lesznek és a "tanács" szó újra visszanyeri eredeti jelentőségét. Minden államférfinak tanácsadók állnak rendelkezésére, a döntés azonban egy személyt illet.
Az alapelv, amely annak idején a porosz hadsereget a német nép legcsodálatraméltóbb hatalmi eszközévé tette, átvitt értelemben egykor a mi egész államfelfogásunk alapelve lesz. Minden vezetőnek lefelé tekintéllyel, fölfelé felelősséggel kell rendelkeznie, illetve tartoznia.
A parlamentre szükség van azért, mert mindenekelőtt ott nyílik lehetőség arra, hogy lassanként kiemelkedjenek azok a személyek, akikre később felelősségteljes feladatokat lehet róni.
Ebből adódik a következő kép: a népi államnak a községtől a birodalom vezetéséig nincs olyan képviselőtestülete, amely a többség útján hozna határozatot; csak tanácsadó testületei vannak, amelyek az időnként választott vezetőnek segítségére állnak, tőle kapják munkabeosztásukat, hogy szükség esetén a feltétlen felelősséget bizonyos téren ők is vállalhassák, akárcsak az illető testület vezetője, elnöke.
A népi állam még elvileg sem tűri, hogy különös, pl. gazdasági természetű fontos kérdésekben oly emberek tanácsát kérjék ki, akik a a dologhoz nevelésük, ténykedésük folytán semmit sem érthetnek. Képviselőtestületeit már eleve politikai és érdekképviseleti kamarákra tagolja.
Ezek fölött külön szenátus áll, amely a két kamara hasznos együttműködését garantálja. Sem a kamarában, sem a szenátusban nem szavaznak. Ezek a munka testületei, és nem szavazógépek. Az egyes tagoknak nincs határozati joguk, csak tanácsadó szerepük. A határozat joga a felelős elnököt illeti meg.
A teljes felelősség és a teljes tekintély feltétlen kapcsolatának ez az alapelve fokozatosan oly kiváló vezető osztályt nevel, amelyet ma a felelőtlen parlamentarizmus korában el sem képzelhetünk.
Ily módon a nemzet alkotmánya azzal a törvénnyel kerül összhangba, amelynek kulturális és gazdasági téren már jelenlegi nagyságát is köszönheti.
Ami már most ezeknek a felismeréseknek a gyakorlati megvalósítását illeti, ne feledjük el, hogy a demokratikus többségi elv semmi szín alatt sem uralkodott az emberiségen időtlen idők óta, hanem ellenkezőleg, a történelemnek csak egészen kicsiny időszakaiban található meg; ezek viszont mindig a népek és államok pusztulásának a korszakát jelentették.
Semmi esetre se gondolja bárki, hogy egy ilyen átalakulást tisztán elméleti rendeletek útján felülről lefelé meg lehetne valósítani, mert hiszen logikus módon annak nem egyszer az állam alkotmánya előtt sem szabad megtorpannia, hanem keresztül kell gázolnia az egész törvényhozáson, sőt be kell nyomulnia az általános polgári életbe.
Az ilyen átalakulást csak olyan mozgalom képes és fogja megvalósítani, amely maga is ebben a gondolatvilágban szervezkedett, és így már az eljövendő állam csíráját hordozza magában.